Ez a kissé hivatalos kifejezés mindazokat az „objektumokat” takarja, amelyek azért vannak az erdőben, hogy a kirándulók, sétálók igényeit szolgálják. Azaz ide tartoznak az erdei padok, kukák, esőházikók, ivókutak, tűzrakóhelyek, tanösvények és tájékoztató táblák, illetve az Erdei Tornapálya létesítményei.

Nyírerdő Nap az Erdei Tornapályán – Szigetvári Csaba felvétele

Közjóléti létesítményekkel a Sóstói-erdő színvonalasan és jól ellátott, az erdőlátogatók ezeket szívesen használják. Igaz ugyan, hogy az erdő nyugati, „vasúton túli” részén ilyen létesítményekből kevesebb van, de ez nem véletlen. Ugyanis a mi kényelmünk kiszolgálása mellett fontos cél az is, hogy az erdő egyes részei viszonylag háborítatlanok maradjanak. Ez a feltétele annak, hogy a félénk madarak nyugodtan felnevelhessék fiókáikat, az őzek gidáikat; de annak is, hogy aki csendes, magányos sétára vágyik, kirándulhasson egyet az erdő kevésbé forgalmas részein.

Ahhoz, hogy a közjóléti létesítmények hosszú távon jó szolgálatot tegyenek, fontos, hogy lehetőség szerint mi is óvjuk őket. Sajnálatos módon ugyanis szinte mindennapos a rongálás (kukák felgyújtása, tanösvénytáblák összetörése, stb.), ami évente több százezer forintos kárt okoz a fenntartóknak (Nyírerdő Zrt. illetve a NyírVV Közhasznú kft.). Emellett az erdei párás klímában a fából készült pihenőpadok, kukák is gyorsan tönkremennek, pótlásuk, javításuk állandó figyelmet igényel. Mi is segíthetünk ezeket megóvni. Azonnal értesítsük az illetékes szerveket az alábbi esetekben:

  • Ha szemtanúi vagyunk egy erdei létesítmény megrongálásának, esetleg ellopásának.
  • Ha szándékos rongálás nyomaival találkozunk.
  • Ha egy építmény fakidőlés miatt sérült meg.
  • Ha sétautak, pihenőhelyek közelében letörni látszó ágat, kidőlőben levő fát látunk.
  • Ha egy pad, kuka erősen elkorhadt, tönkremenőben van.

Külön meg kell emlékeznünk az erdei tűzrakóhelyekről. Nagyon fontos ugyanis, hogy megfelelően használjuk őket. Az elszabadult tűz tönkreteheti az erdőt, emberek életét sodorhatja veszélybe, állatok ezreinek kínhalálát okozhatja. Ezért tartsuk be az alábbi szabályokat:

  • Az erdei tűzrakóhelyek használatához a NYÍRVV Nonprofit Kft előzetes engedélye szükséges! 
  • Tűzgyújtási tilalom, illetve szmogriadó idején egyáltalán ne rakjunk tüzet az erdőben!
  • Kizárólag a kijelölt helyeken, engedéllyel, a szükségesnél több fát ne használva gyújtsunk tüzet (ehhez hozzunk magunkkal tűzifát, vagy  az erdészet által időnként kihelyezett fát használjuk, ne az erdőből gyűjtsünk gallyat)!
  • Szemetet, műanyagot ne égessünk!
  • A meggyújtott tüzet ne hagyjuk magára, gondoskodjunk a maradéktalan eloltásáról. Mindig legyen kéznél az esetleges oltáshoz szükséges víz.
  • Ha az erdőben tüzet tapasztalunk, azonnal hívjuk a tűzoltókat (105; illetve a katasztrófavédelem központi száma: 112).