Egybibés galagonya

Egybibés galagonya (Crataegus monogyna)

Erdőnk egyik leggyakoribb cserjéje, az egybibés galagonya tavasszal fehér virágaival, őszidőtől fogva pirosan „izzó” terméseivel díszít. Ennek a szúrós-tövises cserjének a virágából készített tea az elfáradt, gyenge szív kíméletes erősítője, pótolhatatlan gyógynövény. Élénkpiros terméseit nem csak a madarak csipegetik télen, de ínséges években emberi szükségtáplálékul is szolgált.

Kemény, finom szövetű, szép színű (barna gesztű, vörösesfehér szíjácsú) fája az esztergályosok körében igen keresett volt valaha, de tüzelőnek is kiváló. Ma az igényes kézműves mesterség iránt olyannyira lecsökkent a kereslet, hogy a legszebb galagonyarönkök is tűzifaként végzik. A Sóstói-erdő tölgyeseiben ez a hosszú életű faj gyakran 10 méteres fácskává fejlődik (akár 30 cm-es átmérőjű törzzsel), ami hazai viszonylatban nem gyakori jelenség. A tölgyes állományok egy részében így a galagonya a második lombkoronaszint egyik fő alkotója.

A mi erdőnkben a hazai fajok közül az – egyetlen magot tartalmazó termésű – egybibés galagonya (Crataegus monogyna) él, de egyes korábbi leírások a – kétbibés, termésében kétmagvú – cseregalagonya (Crataegus laevigata) előfordulását említik.

A galagonyának számos mágikus sajátosságot is tulajdonítanak: rontástól óvó, megtisztító szertartásokban használták. A „pogány” hagyomány szerint ha Szentivánéjkor, vagy Mindenszentekkor leheveredünk egy galagonya alá, – amint arról Weöres Sándor verse is beszámol – tündérvarázslatban lehet részünk.