Biztosan mindenkinek volt már kellemetlensége a szobában repkedő átható szagú márványospoloskával, a harapós harlekinkaticával, és több ember is van az ismeretségében (vagy ő maga is), aki nyár közepétől ősz derekáig szenved a parlagfű pollenjétől.
A biológiai invázió a mindennapi élményünkké vált, és ez a körülöttünk zajló ökológiai összeomlásnak hasonlóan súlyos eleme, mint a klímaváltozás. És ezt is magunknak köszönhetjük.
A természetben a fajok túlnyomó része csak nagyon lassan jut el távoli területekre, kontinensek közti vándorlásra pedig csak néhány fajcsoport (pl. madarak) képesek rövid időn belül. A növények, gerinctelen állatok például csak évezredes léptékben képesek elterjedési zónájukat megváltoztatni. S ilyenkor sem önmagukban vándorolnak, hanem a teljes őket körülvevő életközösség (azaz az őket fogyasztó nagyobb állatok, természetes táplálékforrásuk, élősködőik, stb.) is együtt mozog, ami korlátozza féktelen elszaporodásukat. A robbanásszerű, gyors invázió a természetben rendkívül ritka.
A Közép-Ázsiából behurcolt kisvirágú nebáncsvirág helyenként tömegesen elterjedt a Sóstói-erdőben – Szigetvári Csaba felvétele
Az ember terjedése mindezt gyökeresen megváltoztatta, különösen, mióta szert tettünk a nagy távolságok gyors leküzdésének képességére. Ma már ott tartunk, hogy még egy nap sem kell ahhoz, hogy élőlények sokaságát juttassuk el egyik kontinensről a másikra. A világot behálózó globális kereskedelmi kapcsolatok révén nap mint nap milliónyi állatot, növényt, mikroorganizmust viszünk szándékosan vagy véletlenül olyan helyekre, ahol azok nem őshonosak. Ezek egy része ott aztán – mivel természetes „ellenségei”: fogyasztói, parazitái nincsenek, – amennyiben az élőhely és klíma kedvező számára – rövid időn belül képes akár tömegesen is elszaporodni. Mindennek következménye jelentős gazdasági, természetvédelmi, közegészségügyi kár is lehet, de teljes működő ökoszisztémák, mezőgazdasági részágazatok is összeomolhatnak, de például egyes fajok akár a tüzek, árvizek gyakoriságát is megnövelhetik. Ha pedig egy invázió beindul, lényegében megállíthatatlan. Tapasztalatok alapján az invázió teljes megszüntetésére csak kicsiny, elszigetelt lokalitásokban (pl. szigetek) van esély, másutt csak hatásainak, mértékének csökkentése a reális lehetőség.
A Sóstói-erdőben is mindennapossá váltak az inváziós fajok. Ha csak a növényvilágot nézzük, legalább 70 olyan fajt ismerünk erdőnkből, melyek nem őshonosak (ez az itt ismert növényfajok számának mintegy 15%-a)! Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan is terjednek az inváziós fajok, és a Sóstói-erdő pár ilyen élőlényét is részletesebben ismertetjük.
Üzemi szintű betelepítés: Az inváziós fajok egy részét szándékosan, gazdasági céllal telepítik eredeti hazájától akár sok ezer kilométerre. Ilyenkor az adott faj nagy tömegben és területen, viszont viszonylag bekorlátozott körülmények között jelenik meg. Némelyikük megmarad a telepítés helyén (pl. vörös tölgy, fekete dió), mások „elszabadulnak” és terjedésbe kezdenek. Utóbbiak közül talán legismertebb a fehér akác, amely inváziós jellege mellett legalább gazdaságilag értékes fafaj. Ugyanez viszont nem elmondható a rémes gyorsasággal terjedő kései meggyre, zöld juharra, mirigyes bálványfára, melyek erdészeti hasznosításához valaha meggondolatlanul sok reményt fűztek, aztán kiderült róluk, hogy faanyaguk igen értéktelen, viszont gyors agresszív terjedésükkel akadályozzák a fontosabb fák fejlődését. Hasonló átgondolatlan betelepítésnek „köszönhetjük” a harlekinkaticát, amelyet levéltetvek elleni védekezésre telepítettek be ázsiai őshazájából Nyugat-Európába, majd alig pár évtized alatt hazánkba is eljutott és tömegessé vált.
Kerti szökevények és házi kedvencek: A szándékos telepítés másik fajtája, amikor ugyan egyszerre kisebb tömegben, de kevésbé kontrollált körülmények között (és országszerte több helyen) juttatják ki új helyükre a fajokat. Így jelent meg vizeinkben a vörösfülű ékszerteknős, melyet hobbiállattartók engedtek szabadon, mikor már terhessé vált gondozásuk. Egy rakás dísznövény is így vált inváziós fajjá. Jobb esetben kerti körülmények között ültették őket, ám egy kerítés vagy egy telekhatár nem tudja megállítani a magok, termések terjedését. Így válhatott hazánk egyik legsikeresebb inváziós növényévé a magas aranyvessző. Még rosszabb eset, mikor ezeket a dísznövényeket egyenesen a természetes élőhelyekre ültetik ki. A Sóstói-erdőben valószínűleg így kezdett el terjedni az amerikai ibolya és a díszeper. Nem elhanyagolható az erdő szélére nagyvonalúan kihordott kerti hulladék szerepe sem az invázióban, ez például remek módja az óriáskeserűfű-fajok vagy a borzas kabakpityóka terjesztésének.
Potyautasok és settenkedők: Az inváziós fajok nagyon nagy része nem szándékos betelepítéssel terjed, csupán kihasználják a kontinenseken áthaladó közlekedési lehetőséget, amit nyújtunk nekik. Még az ősidőkben így jutott el Európába a házi-, majd vándorpatkány, napjainkban a spanyol csupaszcsiga és az ázsiai márványpoloska. A parlagfű a legékesebb példa arra, hogy a növények is képesek észrevétlenül utazni a kontinensek között, hasonlóan számos más gyomnövényhez. Betegségek, kórokozók számára is megnyílt a távutazás lehetősége: a kocsányos tölgy magoncainak tömeges pusztulását okozó lisztharmat faj az 1900-as évek környékén került Ázsiából (valószínűleg egy mangószállítmányal) Európába. Ennek következményei katasztrofálisak a Sóstói-erdő tölgyeseire nézve is.
A fenti fő betelepülési irányoknak több kombinációja is létezik. A selyemkórót karrierje hazánkban leginkább dísznövényként indult, de volt időszak, mikor szántóföldi termesztésével is kísérleteztek, mivel a kaucsuk- és textilgyártásban tervezték haszonnövényként felhasználni. Több faj esetében megfigyelhetjük, hogy inváziója csak több év, évtized után a megtelepedést követően indul meg. Ebben fontos szerepe lehet a klímaváltozásnak is. A 2020-as évek elejére pl. erősen felgyorsult a Sóstói-erdőben a magyallevelű mahónia terjedése, amelynek korában évtizedeken át csak néhány kivadult példánya élt erdőnk szegélyén.
A biológiai inváziók már ma óriásai károkat okoznak mind a gazdaságban, mind a közegészségügyben, de egyéb ágazatokban is. Az ezzel szemben való fellépés sajnos nagyon alacsony hatékonyságú, és a döntéshozók a jelek szerint nem ismerik fel a probléma valós súlyát. Az áruk szabad mozgásán alapuló világgazdaság korában minden percben milliónyi apró élőlény utazik észrevétlenül a kontinensek között, minek következtében évről-évre új mezőgazdasági kártevők és betegséghordozó vektorok jelennek meg. A legmagasabb politikai körökben pedig újabb fajok betelepítését (vörös fogoly, szikaszarvas) szorgalmazzák mindenféle hatáselemzés nélkül.
Tegyünk meg tehát mindent az invázió megelőzésére a Sóstói-erdőben is! Semmiképpen ne ültessünk dísznövényeket az erdőbe, és a kerti hulladékot se hordjuk a természetbe, hanem komposztáljuk azt. Vásároljunk olyan termékeket, amelyeket minél közelebb, lehetőleg helyi termelők állítottak elő, és nem kellett hozzájuk távolsági szállítást használni. Lakókörnyezetünkbe, kertünkbe lehetőleg őshonos növényeket ültessünk, vagy olyanokat, amelyekről beigazolódott, hogy nem képesek spontán terjedésre!
Az alábbiakban bemutatunk néhányat a Sóstói-erdőben látható inváziós fajok közül.
