Szitakötők
A szitakötők az erdő miniatűr vadászgépei, repülésükkel minden más rovart maguk mögé utasítanak. Szárnyaik a legnagyobbak közé tartoznak a rovarvilágban, melyekkel igen látványos légi mutatványokra képesek.
A Sóstói-erdőben sokfelé találkozhatunk szitakötőkkel, hiszen a keleti szélét szegélyező Csalóközi-csatorna, illetve a nyugati szélén futó Érpataki (VIII. számú) főfolyáson kívül még a nyiladékok kisebb mélyedéseiben lévő tócsák és a belvizes területek is megfelelő szaporodó közeget jelentenek számukra.
Sőt, bizonyos fajok lárvái ezek kiszáradását is képesek túlélni! A laposhasú acsa „puhérja” például a kiszáradt tócsa iszapjába ássa magát, ahol nyugalmi állapotba kerül. Így akár hat hétig is képes életben maradni!
Testfelépítésükre általánosságban jellemző a nagy méretű összetett szem, a két pár átlátszó szárny és a hosszúkás potroh. A kis ragadozók átalakulással fejlődnek ki, ami akár 4 évig is eltarthat. A nőstény által lerakott petékből két hét elteltével bújnak ki. Lárvakorukban édesvízben fejlődnek. Ezalatt több vedlésre is sor kerül, míg végül eljön az átváltozás napja, aminek során „nagykorúvá” érnek: a lárva kimászik a vízből és felkapaszkodik egy függőleges felületre, ahol átesik az utolsó vedlésen és végleg kibújik lárvabőréből.
Az alábbiakban kis összeállítást mutatunk be az erdőnkben előforduló jellemző szitakötőfajokból. A fotókra kattintva bővebb ismertetőt és kis fotó-összeállítást (a fényképek túlnyomó többsége a Sóstói-erdőben készült) is adunk róluk. (A védett fajok nevét pirossal jelöljük.) Jó böngészést!
A fajok jellemzéséhez felhasznált és ajánlott irodalom:
Ambrus András – Danyik Tibor – Kovács Tibor – Olajos Péter (2018): Magyarország szitakötőinek kézikönyve. – Magyar Természettudományi Múzeum; Herman Ottó Intézet, Budapest.
https://legivadasz.hu
http://szitakotok.hu
