A valódi homoki tölgyes erdő felfoghatatlanul összetett rendszer, ami a kiegyensúlyozott, egészséges működés záloga. Ebből mi többnyire csak a fákat látjuk. Nézzük meg értőbb szemmel:
- A több fajhoz tartozó, 15-30 méter magas fák alkotta felső lombkoronában ezernyi apró állat éli láthatatlan életét. Ezek egy része a lombot fogyasztja, a hajtásokban élősködik, mások viszont ezekkel a „kártevőkkel” táplálkozik. Mindezek az apróságok jelentenek táplálékot a fán fészkelő, vagy az üreges törzsek odúiban lakó madarak, vagy éppen denevérek számára. Az odúlakók lakhelye aligha jönne létre, ha „kártevő” korhasztó gombák valamint rovarok, lárvák nem hoznának létre üregeket a fatörzsben, amelyet aztán a harkályok méretre faragnak.
- A fák elhelyezkedése nem követ valamiféle mértani hálózatot, és növekedésül, alakjuk is gyakran „szabálytalan”. Az egyes faegyedek kora között is jelentős az eltérés: évszázados faóriások mellett találunk pár évtizedes fiatal törzseket magról kelt és sarjból növő fiatalokat egyaránt.
- A magas fák alatt él az alacsonyabb második lombkorona és az elágazó hajtású cserjék szintje. A sokszor tüskés ágú cserjebozótos sok kis énekesmadár fészkelőhelye, sünök rejteke. A cserjék virágai méheket, lepkéket, és más rovarokat táplálnak, terméseik madarakat, kisemlősöket, hajtásaik a vadat. Ha egy fa kidől, szintén a gyors növésű cserjeszint biztosítja a talaj árnyalását, a kis facsemeték megvédését.
- A talaj közelében erdei vadvirágok nőnek: némelyik az árnyas helyeket, mások a napsütötte tisztásokat kedvelik. Míg minket gyönyörködtetnek, tavasztól őszig táplálják a beporzó és levélrágó rovarokat. A néhol fellelhető mohaszőnyeg szivacsként szívja magába a csapadékot és gátolja meg az eróziót.
- A felszín alatt mindent behálóznak a szerves anyag lebontását végző gombák mikroszkopikus fonalai. A lehullott levelet ezerlábúak, ászkák aprítják föl, giliszták alakítják „komposzttá”, végül láthatatlan mikrobák a talaj erőforrásává. Az élővilág segítségével a nyírségi homokot speciális szerkezetű termőtalajjá változtatta az erdő: a mélyben a vizet visszatartó rétegek, ún. kovárványcsíkok alakultak ki.
- Az erdő részei azok a foltok is, ahol nem nőnek fák. A Sóstói-erdő hajdani mocsaraiból, vízállásaiból nem sok maradt. Pedig ide járnak inni az állatok, itt fejlődnek ki a táplálkozási láncban nélkülözhetetlen békák, gőték, szitakötők. Ahol pedig ellenkezőleg: túl száraz a termőhely, valaha füves, vadvirágos tisztások voltak. Ezek nagy részét jó 100 éve idegen fákkal (akác, fenyő) ültették be. A megmaradt tisztások a fénykedvelő fajok menedékei: itt töltik fel magukat napenergiával a gyíkok, itt lejtik násztáncukat a pillangók.
- A fa holtában is az erdő része. Kimutathatóan rosszabb az egészségi állapota azoknak az erdőknek, ahol nincsenek kidőlt, vagy lábon száradó vastag fatörzsek. Ugyanis ezerszám vannak olyan élőlények (a mikrobáktól, gombáktól kezdve a rovarokon át a kisemlősökig), amelyek életéhez nélkülözhetetlen a holt faanyag. Ha ezek a fajok eltűnnek, bonyolult kölcsönhatások révén a fák is fogékonyabbá válnak a betegségekre.
- A kidőlt fák helyén új élet sarjad. A kifordult gyökér helyén békanevelő vizesgödör képződik, a felszabadult fényben versenyre indul a sok magonc, cserje, és dudva. A kirándulókkal ezek a bozótos, csalános foltok nem túl barátságosak, de az erdő működése elképzelhetetlen nélkülük. Mellékesen az erdő védett pillangói közül is jónéhánynak a hernyói a csalánon fejlődnek ki.
- Az állatvilág sem csupán díszlet, hanem az erdő működésének alapvető alakítói. Az apróságok közül nem csak a beporzókat „kell szeretnünk”, a őshonos „kártevők”: lombrágók, furkálók, kéreg alatt lakó farontók egyaránt alapvető szerepet játszanak a természet körforgásában, akárcsak az elhalt anyagot aprító korhadéklakók, illetve a mindezeket fogyasztó ragadozó rovarok, pókok. Madarak hiányában nem csak néma lenne az erdő, de a fák, cserjék több fajának termései sem tudnának terjedni. A kisemlősök közül is sok fontos termésterjesztő, az őz, nyúl, gímszarvas legelésével sokat tesz a fátlan tisztások létrehozásáért, a vaddisznó túrásaival pedig az erdei pocsolyák fenntartását segíti. A farkas, medve pedig éppen az előbbiek állományát „szabályozta” amíg ki nem pusztítottuk őket.
Természeteshez közelálló erdőkép a Sóstói-erdőben – Szigetvári Csaba felvétele
A természetes erdő élő rendszer, amely önmagától megújul. Erdők voltak már az ember kora előtt, és lesznek még azután is.
