A természetes erdővel szemben a másik véglet a mesterséges erdőültetvény, amelynek alapvető célja a faanyag előállítása, illetve az erdőtlen táj (újra)fásítása. Az elmúlt évszázadokban magas színvonalú tudás és szakmai hagyomány alakult ki ennek a célnak az érdekében, fa-köbméterekben, munkahelyekben kifejezhető eredményekkel, országos szinten növekvő erdősítési mutatókkal. Kétséges azonban, hogy az ilyen erdők hosszú távon fönntarthatónak bizonyulnak-e, mivel tulajdonságaik távol állnak a kiegyensúlyozott, egyensúlyi működéshez szükségestől. A természetszerű és ültetvényerdők között sok átmeneti állapot létezik, ezúttal az ültetvény-jelleg legmarkánsabb vonásait mutatjuk be.
- Az ültetvényszerű erdők általában egy, olykor két fafajból állnak. A fák egyszerre hajtanak ki, virágoznak és teremnek. A természeti csapások, betegségek, kártevők ezért minden fát hasonlóan érinthetnek, azaz ellenállóképessége alacsony.
- A faültetvények tájegységünkben főként idegen kontinensről származó (akác, vörös tölgy) vagy hibrid, nemesített („nemes nyár”) fajokból állnak. Az őshonos fajok közül (növények, gombák, rovarok) közül csak kevesen képesek alkalmazkodnak hozzájuk.
- Az ültetvényszerű erdő lombkoronája többnyire egyszintű. A szabálytalan növekedésű, elágazó, odvasodó egyedeket eltávolítják, így kevesebb madár talál fészkelőhelyet, a denevérek, kisemlősök is „lakáshiányban” szenvednek.
- A cserjeszint gyakran hiányzik. Egyrészt az idegen fafajok alatt a cserjék sokszor nem képes kifejlődni, másrészt gazdasági megfontolásból eltávolítják azokat. Így még kevesebb a fészkelő- és vadbúvóhely, a nektártermelő virág és a madártáplálék.
- Idegen fafajok alatt a gyepszint rendszerint igen sivár, többnyire gyomfajokból áll. Őshonos fák esetében nem ennyire rossz a helyzet, de a faállomány változatosságot nélkülöző szerkezete miatt szegényes az aljnövényzet.
- A fák növekedését segítendő az erdőültetvények talaját sokszor erőteljesen megbolygatják. A telepítést, felújítást megelőző mélyszántás, a nevelési szakaszban történő tárcsázás a talaj szerkezetét, élővilágát nagymértékben átalakítja. Egyes intenzív faültetvények talaját a sorközökben rendszeresen tárcsázzák.
- Az idegen fafajok közül többen képesek megváltoztatni a talajt (pl. nitrogéngyűjtő akác, lombjában mérgező lebomlási anyagokat tartalmazó fekete dió), lombjukat csak kevés rovar fogyasztja, avarjuk sokszor nehezen bomlik.
- Ültetvények sematikusságát jelzi az is, hogy a lehető legtöbb helyre igyekeznek - akár erőltetve is - fákat ültetni: ezért a kis vízállások, tisztások gyakran eltűnnek az ilyen erdőkből. Ha gazdasági okokból minden köbméter fa számít, holt faanyag számára alig jut hely.
- Az ültetvényszerű erdő önmegújító képessége erősen korlátozott. Jórészt nagyüzemi módszerekkel, vágás-felújítás ciklusaiban tartják fenn őket.
Tájidegen fafajok: akác és vörös tölgy egyfajú ültetett állománya a Sóstói-erdőben – Nagy Tibor felvétele
Szegényes élőviláguk, egyhangú szerkezetük miatt az ültetvényszerű erdők ellenállóképessége alacsony, kétségtelen gazdasági szerepük mellett egyéb funkcióik gyengék. Ennek felismerése legújabb (2009-es) erdőtörvényünk alkotóit is arra vezették, hogy ösztönözzék erdeink természetességének javítást.
A Sóstói-erdőben pillanatnyilag jelentős arányt képviselnek a kevéssé természetes, számos vonásukban ültetvényszerű erdőrészletek (szerencsére igazán intenzív faültetvényekkel itt nem találkozunk). Ezek átalakítása hosszú, sok munkával járó, de fontos feladat. Az ezredfordulót követően fokozatos lépésekben már megindult a tájidegen fafajú erdőrészletek őshonos fafajúvá alakítása, inváziós fajok visszaszorítása, a szerkezeti változatosság növelése.
