Az egészséges, jól működő erdő foltos. Ha bárhol megállunk egy ültetvényszerűen telepített nemesnyarasban, akkor szabályos sorokat látunk, egyforma fákat, egyforma távolságban, akármerre nézünk. Ez természetellenes.
A valódi erdő nem csak fentről lefelé, hanem vízszintes irányban is sajátos szerkezettel rendelkezik. Ez a fajta foltosság bizonyos értelemben az idő leképeződése a szerkezetben. Hogy lehetséges ez?
Az önműködő erdőben (az ember megjelenése előtt mindegyik ilyen volt) nem csak a fák különböző korúak, hanem az erdő különböző foltjai is más-más fejlődési stádiumot képviselnek. Megtalálhatjuk azokat a foltokat, amelyekben érett korú fák vannak, jól fejlett kettős lombkoronaszinttel, viszont vannak olyan részek is, amelyekben éppen most dőlt ki, vagy pusztult el néhány törzs, és az erdőben helyén úgynevezett „lék” keletkezett. A két véglet között pedig nagyon sok fázis van.
Ahol kidől egy fa, megváltozik az erdő belső élete – Szigetvári Csaba felvétele
A nagyobb (sok fa pusztulásával keletkező) lékekben fénykedvelő, gyors növésű fák jelennek meg (pl. nyír, rezgő nyár, éger) s alkotnak viszonylag rövid idő alatt úgynevezett pionír erdőt. Ezeknek a többnyire rövid (< 100 év) életű fafajoknak az állománya kevésbé stabil, így az ebben keletkező lékekben idővel megjelennek, majd uralomra jutnak a hosszabb életű fafajok.
A közepes méretű lékekben leginkább az árnyékot jobban tűrő fák újulata indul fejlődésnek. Itt kezdetben a vágásos felújításokra jellemző sűrű fiatalos, majd az erdészeti szakszóval léces és rudas korú állományok alakulnak ki (egyre kevesebb, de egyre vastagabb fiatal törzsek), míg végül csupán 1-2 fa éri meg azt a kort, hogy felnövekedjen a legfelső lombkoronaszintbe.
Vannak azonban „rendhagyó” esetek is. Előfordul, hogy a léket nem fák, hanem cserjék veszik birtokba. Így évtizedekre sűrű cserjés alakulhat ki, ami aztán lassan, több lépésben fejlődik erdővé. A cserjés foltok is különösen fontosak az erdő működésében. Elég, ha arra gondolunk, hogy az erdei cserjék túlnyomó többségének (kökény, bodza, vadrózsa, szeder, galagonya, stb.) a termése azoknak a madarak a kiegészítő (télen sokszor létfontosságú) tápláléka, amelyek egyébként fák kártevőit fogyasztják.
Természetes lék alulnézetben a Sóstói-erdőben – Szigetvári Csaba felvétele
Az érett erdő sem egyöntetű belül. A második lombkoronaszint fajai például sokszor lényegesen rövidebb életűek, mint a felsőéi (pl. a kocsányos tölgy 300-1000 évig él, míg a gyertyán, a madárcseresznye életciklusa 100 év körüli). Így a pusztulás-felújulás ciklusai, és az ennek megfelelő foltok az érett erdőn belül is megjelennek.
Szintén hozzájárul az erdő foltosságához a holt fa. Az elpusztult törzsek egy része kidől, s amíg pár évtized alatt elkorhad (a talajba kerül mint tápanyag), rengeteg apró élőlénynek (gombák, mohák, ízeltlábúak) nyújt otthont és táplálékot. Azoknak a holt fáknak, melyek állva maradnak sokkal tovább tart a lebomlása, mivel kevesebb nedvesség éri őket. Ezeket a törzseket odúkészítők (harkályok) és odúlakók (pl. denevérek, mókusok, különböző madarak, vadméhek) veszik birtokba.
Jaczkó Andrea felvétele
Az erdőnek azok a részei pedig, ahol a termőhely bizonyos adottságai (pl. túl magas talajvízszint, vagy éppen a túl száraz, gyenge homok) nem engedik meg az erdő záródását, tisztásként, vízállásként maradnak fenn. Számos erdei élőlény van, melyek életük nagy részét ezekben a fátlan foltokban töltik (pl. a vízállásokban a békák), vagy ott táplálkoznak.
Az állatvilág szerepe is óriási az erdő foltszerkezetében. A hazánkba manapság visszatelepülőben levő hód például nagy területen tudja eltüntetni a lombkoronát, ezzel kis lékeket hoz létre. Az őz, gímszarvas előszeretettel fogyasztja a fásszárúak újulatát, így a tisztások fenntartásában van jelentős szerepük. A borz, róka kotorékainak kialakítása jelentős „földmunkával” jár, ezek környékén jelentősen megváltozik a növényzet, állandóan friss talajfelszínek jönnek létre. A vaddisznó sárfürdőzésével, túrásával nyílt vízfelszínű pocsolyák kialakításához járul hozzá.
A természetes erdő tehát alapvetően foltos szerkezetű. A másik végletet az ültetvényszerűen kezelt intenzív faültetvények jelentik, melyeknek hazánkban főként a hibrid nyárasok (nemesnyarasok) a képviselői, melyek alig különböznek egy magasra nőtt kukoricaföldtől.
Vajon eléggé foltos a Sóstói-erdő? A természeteshez képest nyilvánvalóan nem. Mivel nem önműködő őserdőről van szó, a természetes működést jelző foltosság szóba sem jöhet. A különböző korú állományrészletek hektáros nagyságrendű tömbökben különülnek el, nem foltos szerkezetben. A csemeteültetések, makkvetések sorokban történnek, így a fiatalosokban évtizedekig szabályos hálózat uralkodik, a foltosodás csak idősebb korban válik kifejezetté. A mesterséges felújítási módszerek miatt a pionír fafajoknak is kevés szerep jut, a természetes tisztások nagy részét pedig már több mint száz éve beerdősítették (többnyire tájidegen fafajokkal).
Füves tisztás, cserjés és szintezett lombkorona a Sóstói-erdőben - Szigetvári Csaba felvétele
Mindennek ellenére a korosabb állományokban aránylag kedvező a Sóstói-erdő foltossága. Ugyan az erdőtömbök egykorúak, mégis belül - legalábbis az idős tölgyesekben – nagy a változatosság. A foltok az alsó és felső lombkoronaszint borítottsága, a cserjeszint erőssége, az elöregedett, pusztuló fák gyakorisága szerint jellegzetesen elkülönülnek. Több erdőrészletben kialakultak már természetes eredetű lékek is (ezek többnyire cserjésedésnek indultak), és van néhány füves tisztás is. Különösen gazdag az erdő holt fában, mind fekvő, mind holt törzsekben.
A Sóstói-erdő idős tölgyesei foltosság tekintetében sok kedvezőbb helyzetben levő hazai hegyvidéki erdőt fölülmúlnak. Ez az állapot, és a belőle adódó fajgazdagság lehetőséget jelent arra, hogy kialakítsunk egy valóban egészséges szerkezetet.
A pusztuló rönkön új élet sarjad - Szigetvári Csaba felvétele
