Ami ma különleges, egykor mindennapos volt. A természetes eredetű erdők pótolhatatlan szigetei annak a természeti sokféleségnek, ami nem csupán a szemet gyönyörködteti, de a stabil működésnek is alapfeltétele.
Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy Alföldünk jelentős, a Nyírségnek pedig túlnyomó részét erdők borították, mielőtt az ember átalakította volna a tájat. Ezeket az erdőket túlnyomórészt tölgy (kocsányos tölgy) uralta, de igen nagy arányban volt még legalább tucatnyi egyéb fafaj is bennük. Az ősi nyírségi tölgyeseket kisebb-nagyobb lápok, mocsarak, tavak, illetve időszakos vízfolyások tarkították, a száraz homokbuckákon pedig cserjések és vadvirágokban gazdag füves tisztások (1). Farkas, vadmacska, őstulok, nyírfajd kóborolt ezekben a vadonokban.
Mára ebből szinte semmi sem maradt. A Nyírségben másfél kezünkön megszámolhatjuk a száz hektárt elérő tölgyes állományokat, ezeket is idegen földről származó fafajok ültetvényei, mezőgazdasági területek, utak, települések fojtogatják. S bár arculatukat évszázados, egyre erőteljesebb erdőművelés szabta át, minden egyes ilyen ősi erdőmaradványunk hatalmas ökológiai tőkét, biológiai sokféleséget hordoz. A Sóstói-erdő ezért is pótolhatatlan természeti örökségünk, nemzeti kincsünk.
A Sóstó és környéke 2022-ben – Hoványi Péter felvétele
A Föld szárazföldjeinek nagy részén, így hazánkban is az erdők játsszák az egyik legfontosabb szerepet környezetünk élhetővé tételében. Az erdők (nem az intenzív faültetvények!) biztosítják a tiszta levegőt, az egészséges talajt, a szennyezésmentes ivóvizet, az élelemtermeléshez szükséges klímát; az erdő véd meg az árvizektől és párologtatja el a fölösleges talajvizet. S nem utolsósorban: az erdő minden más ökoszisztémánál több élőlénynek ad otthont, s minden más természeti elemnél nagyobb szerepet játszik mindennapi kikapcsolódásunkban, testi-lelki egészségünk fenntartásában.
Ugyan örvendetes, hogy hazánknak immár 20%-át erdő borítja, de azt is tudni kell, hogy ennek mintegy fele tájidegen fafajokból álló ültetvény. Még rosszabb az arány, ha az Alföldre összpontosítunk. Az ebben a tájegységben őshonos kocsányos tölgyesek hazai erdőállományainknak mindössze 1,6%-át teszik ki (2). S ha a Sóstói-erdőre jellemző homoki tölgyeseket vizsgáljuk, akkor arra a szomorú következtetésre jutunk, hogy ezekből mindössze 9,5 ezer hektár létezik, ami az ország területének mindössze 0,1 %-a (2). Végül azt is tudni kell, hogy a közelmúlt kutatásai alapján az erdőknek ez a válfaja hazánk leginkább veszélyeztetett természetes élőhelytípusa: „A homoki erdők veszélyeztetettsége az összes hazai lomberdő között a legnagyobb. Valójában mára nem egyszerűen veszélyeztetettségről, ennél többről: rohamos pusztulásról, regenerációs képességük drasztikus csökkenéséről beszélhetünk.” (3).
A Sóstói-erdőre emiatt úgy kell vigyáznunk, mint a szemünk fényére. Nem engedhetjük meg, hogy egyéni haszonszerzés, vagy rövidlátó fejlesztési célok miatt területe tovább csökkenjen, élővilága tovább szegényedjen.
Amikor az erdőben sétálunk, sportolunk, kirándulunk, szalonnát sütünk, mindig gondoljunk erre. És jusson eszünkbe olykor az is: Mit tehetnék én a Sóstói-erdőért?
Adataink nem légből kapottak:
(1) Járainé-Komlódi M. (2000): A Kárpát-medence növényzetének kialakulása. – Tilia 9: 5-59.
(2) Kottek P. (szerk). (2008): Magyarország erdőállományai 2006. - Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központi Erdészeti Igazgatósága, Budapest.
(3) Bölöni J., Molnár Zs., Kun A., Biró M. (szerk.). (2007): Általános Nemzeti Élőhely-Osztályozási Rendszer. Á-NÉR 2007.
