Nagy tavibéka

Tavi- és kecskebékák

A vizekben élő „zöld” békáinkat két fajba – nagy tavibéka (Rana ridibunda) és kis tavibéka (Rana lessonnae) sorolják; kettejük természetes hibridje a talán legjobban ismert kecskebéka (Rana esculenta). Megkülönböztetésükhöz gyakorlott szakértői szem szükséges.

Egy-egy élőhelyen, vagy legalábbis egymáshoz közeli élőhelyeken rendszerint mindhárom faj előfordul, arányuk évről-évre változhat. A legnagyobb termetű közülük a jellegzetesen kacagó hangú nagy tavibéka, amely egyúttal leginkább igényli a nagyobb kiterjedésű, tisztább állóvizeket. A kis tavibéka inkább mocsarak, sekélyebb vizes élőhelyek faja. A kecskebéka a legkevésbé válogatós, kevésbé tiszta vizű, mesterséges vizes élőhelyekben, csatornák vizében is sűrűn láthatjuk. Vízben, víz környékén táplálkoznak, de a kis tavibéka és a kecskebéka hajlamos erdőbe is elkószálni. Főként ízeltlábúakat és apró gerincteleneket fogyasztanak, a nagyobb termetű tavibéka olykor halivadékot, más kétéltűeket is megehet.

Szaporodási időszakukban (április közepétől júniusig) hallhatjuk a hímek kórusát a vizes élőhelyekről. A Sóstói-erdőben csapadékos időben állandósuló vízállásokban, mocsarakban, de leginkább az erdő mellett futó csatornákban találkozhatunk velük.  A többi kétéltűfajhoz képest őket egyelőre kevésbé érintette a klímaváltozással járó csapadékmennyiség-csökkenés, mivel szaporodásuk főként az állandó, mélyebb vizekben zajlik, nem pedig a könnyen kiszáradó sekély vízállásokban. A három faj közül a kis tavibéka ritkult meg leginkább.

 Védett fajok!