Veresgyűrű som

Veresgyűrű som (Cornus sanguinea)

A veresgyűrű som (Cornus sanguinea) kevéssé ismert, de nem kifejezetten ritka, 4-5 méterre növő cserjefaj a Sóstói-erdőben. Elsősorban a nedvesebb tölgyesekben, azok szegélyén akadhatunk rá. Rokonával, a húsos sommal ellentétben nem nevel ízletes terméseket, de igen dekoratív, fontos és hasznos növény.

A veresgyűrű som ovális sötétzöld levelei hasonlóak a húsos soméhoz. Fehér, bogernyőben nyíló virágait azonban jóval később, május-júniusban (már kilombosodott állapotban) hozza. Termései apró, fekete bőrű, zöldes húsú, csonthéjas, fanyar, élvezhetetlen ízű „bogyók”. (A madarak viszont az akár decemberig a cserjén maradó terméseket – ha nem is éppen a kedvencük – rendszerint lecsipkedik a táplálékban szűkös hónapokban.). Az erdőben legkönnyebben virágzáskor akadhatunk rá, de őszi vöröses lombszíneződése is feltűnő.

Az ember már évezredek óta használja a veresgyűrű somot. Ötzi, az Alpokban 5300 éve jégbe fagyott emberelőd nyílvesszői ennek a növénynek a hajtásaiból készültek. A faanyag kedvező tulajdonságait a mai napig hasznosítja a népi tudás. Ősszel gyakran találkozni a cserjésekben olyanokkal, akik seprőkészítés, esetleg kosár- vagy kerítésfonás céljából vágják a vesszőket. A vastagabb ágak szerszámnyélkészítésre is alkalmasak, de évszázadokon át a veresgyűrű szolgáltatta a legjobb, legtartósabb anyagot a paticsfalas – vesszőfonat-vázú sártapasztásos – építkezéshez. Festőnövényként való használatát is feljegyezték: a termésekből kékes-zöldes, a kéregből skarlát színt nyertek.

A veresgyűrű som az erdőben is fontos ökológiai szerepet tölt be: Tipikus „madárvédő cserje”, hiszen búvó-, fészkelőhelyet és szükségtáplálékot is nyújt. Nektárban bővelkedő virágzata a rovarok, hajtásai, levele a vad számára nyújt táplálékot. Könnyen bomló lombja a társulások anyagkörforgalmát segíti elő, sarjadzóképességével pedig megvédi termőhelyét az eróziótól.