Kései meggy

Kései meggy (Padus serotina)

A kései meggy az újabban behozott észak-amerikai eredetű fajok közé tartozik. Míg számos más tájidegen fafajnak kétségkívül vannak hasznos tulajdonságai, a kései meggyről elmondható, hogy gyakorlatilag csak a problémákat gyarapítja hazánk erdeiben, így a Sóstói-erdőben is.

Kérge kissé a cseresznyére emlékeztet, de nem annyira sötét, inkább barnás árnyalatú. Levelei oválisak, 5-12 cm hosszúak, vastagok, fényes zöld színűek. 1-2 centiméteres fehér szirmú virágai felálló vagy lecsüngő, 8-14 cm hosszú tömött fürtökben nyílnak május végén, június elején. A termése pirosról feketére színeződő, 1 cm nagyságú, kissé kesernyés ízű csonthéjas „meggy”. Megjelenése, levelei, virágzata, termése erősen emlékeztet az erdő egyik ritkább őshonos fajára, a zselnicemeggyre. Elkülönítésük legkönnyebb a levél alapján, amely bár hasonló alakú és méretű, de az utóbbi faj esetében világoszöld, és nem fényes a levélfelszín.

Ezt a rövid életű (kb. 30-50 év), alacsonyra növő (mintegy 15 m), viszonylag nagy vitalitású, széles ökológiai tűrőképességű, gyors növekedésű fajt nagyjából az 1950-es évektől karolta föl az erdészet, főként homokterületeken. Elsődlegesen abból a megfontolásból telepítették, hogy az akácosokban második lombkoronaszintet tudjanak kialakítani. Gazdasági szempontból nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert míg hazájában jó minőségű fája megfelelő ipari nyersanyag, Magyarországon kis mérete, görbe és elágazó alakja miatt jobbára értéktelen fát szolgáltat. Ráadásul az utóbbi időben megfigyelték, hogy a gyökérzónában kifejtett ún. allelopatikus hatása miatt az akác fejlődését is gátolja.

Bár telepítését ma már nem szorgalmazzák, a kései meggy önálló életre kelt. A madarak által széthurcolt termései tömeges újulatot eredményeznek ott is, ahol semmi keresnivalója. A nagy számban kelő, gyorsan növekvő kései meggy csemeték elnyomják a természetes állományalkotó fák és cserjék újulatát. Jelentős versenyelőnnyel indulnak ugyanis: se a rovarok, se a vad nem fogyasztja ciánglikozid tartalmú, erősen mérgező lombját, hajtásait. Agresszív viselkedéséhez az is hozzájárul, hogy kivágott törzsei körül gyorsan új sarjakat növeszt, ezáltal szinte elpusztíthatatlanná válik. Így fokozatosan képes arra, hogy az erdő cserjeszintjét, majd alsó lombkoronaszintjét, végül árnyalásával a gyepszintet, s hosszabb távon – a természetes újulat elfojtásával – az állományalkotó fák szintjét is átalakítsa. Különösen nagy veszélyt jelent az erdő védett fajokban bővelkedő vadvirágos tisztásaira, amelyeket pár év alatt képes benőni. Egyedüli (rövid távú) haszonélvezői a termését szívesen fogyasztó madarak, és esetleg a búvóhelyet igénylő vad lehet. A kései meggy megfékezése az elkövetkező időszak egyik legnagyobb kihívása a Sóstói-erdőben.