Vörös tölgy

Vörös tölgy (Quercus rubra)

A vörös tölgy jelenleg a leggyakoribb állományalkotó nem őshonos fák közé tartozik a Sóstói-erdőben. Ez az észak-amerikai eredetű fafaj gyors növekedése, gyakori és bő makktermése, nagy fatömeghozama, nyúlánk törzse miatt nyerte el az erdészek tetszését. Esztétikai megjelenése is kedvező: sima szürke kérge, állományban egyenes törzse, magas (30 m) termete a bükkös állományokat idézi, őszi vöröses lombszíneződése, érdekes, kihegyezett karéjú levelei nagyon dekoratívvá teszik. Gazdasági tekintetben nem utolsó szempont, hogy hazánkban fogyasztó szervezete is alig van.

Ha viszont a vörös tölgynek az erdő életében betöltött szerepét vizsgáljuk, lényegesen kedvezőtlenebb képet kapunk. Ez a fafaj ugyanis igen erősen árnyaló, elegyetlen állományokat alkot, s vastag és igen nehezen bomló avart képez. Emiatt a vöröstölgyesekben szinte egyáltalán nem találni cserjéket és a gyepszint is igen gyér és fajszegény. Javíthat a képen, hogy néhány hazai fafajunk (kis- és nagylevelű hárs, nyír, korai és hegyi juhar) viszonylag jól elegyíthetők vele, így - ha az erdész kellő figyelmet fordít rá - kissé változatosabbá tehetők a vörös tölgy állományai. Mindenesetre a vöröstölgyesekben az alsóbb szintek szegénysége miatt az állatvilág számára igen szűk táplálékforrás, kevés búvó- és szaporodóhely áll rendelkezésre. Viszont az erdei rágcsálók (egerek, mogyorós pelék) szempontjából annyiban kedvező a jelenléte, hogy makktermése kiegyensúlyozott és bőséges (szemben a kocsányos tölgyével, amelynek terméshozama az évek között igen nagy ingadozást mutat). Jellegzetes tömzsi makkjait nagyon gyakran megtaláljuk az erdei egerek és pelék fészkében, éléskamrájában.  Összességében a vörös tölgy állományai mégis inkább amolyan zöld sivatagot jelentenek az erdőben. Ráadásul rendszerint azokra a viszonylag jó termőhelyekre ültetik, ahol a kocsányos tölgy is megél. Szerencsére ez a tájidegen faj nem mutat olyan mértékű spontán terjedést, mint az akác (bár fiatal, makkról kelt példányaival lassan terjed), és bár jól sarjadzik, kiirtása sem reménytelen. 

A Sóstói-erdőben a XX. század utolsó harmadában kezdték el egyre nagyobb arányban telepíteni, több hektáros erdőrészletek uralkodó fajává vált. Az ezredforduló után felhagytak a nagyobb arányú alkalmazásával a felújításokban. Ebben részben szerepet játszik, hogy fájának minősége sem olyan váltotta be a hozzá fűzött nagy reményeket ezen a termőhelyen, ráadásul a klímaváltozás is érzékenyen érinti ezt a csapadékosabb, kiegyensúlyozottabb atlanti éghajlatról származó fajt.  

Mindezek alapján kedvező gazdasági tulajdonságai és dekoratív megjelenése ellenére fokozatosan száműzni érdemes a vörös tölgyet a Sóstói-erdőből olyan helyekre (városi parkok, fásítások) ahol nem elsődleges a természeti örökség megvédése. Az erdőben az elmúlt évtizedekben folyamatosan növekedett a térfoglalása, s most is vannak egészen fiatal állományai. Tekintettel arra, hogy az erdő ritmusához képest viszonylag rövid, számunkra mégis hosszú (mintegy 100 év) életű fajról van szó, egy darabig még találkozhatunk vele az erdőben.