Amerikai alkörmös

Amerikai alkörmös (Phytolacca americana)

Az erdő jelentős „karrier” előtt álló növényfaja ez az amerikai eredetű, robusztus termetű évelő lágyszárú faj. Már évtizedek óta szórványosan megfigyelhető volt, de a 2010-es évek elejétől jelentős terjedésének vagyunk tanúi.

Az amerikai alkörmös, más néven karmazsinbogyó széles körű elterjedését annak köszönheti, hogy korábban sokfelé (főként szőlőtermő területeken) ültették; hazánkban is már a XVI-XVII. században megjelent. Az ember általi felkarolását annak köszönheti, hogy feketéslila bogyótermései kiváló élelmiszerszínezéknek bizonyultak; mindenekelőtt a vörösbor színének „feljavítására” használták. Tették ezt mindannak ellenére, hogy a növény minden része mérgező. Még akkor is, ha ez a bogyók színes levének esetében nem azonnali és direkt tünetekben nyilvánul meg; mégpedig a rákkeltő anyagoknak ez a természete. Az alkörmös (hánytató és egyéb látványos mérgező hatásai mellett) olyan anyagot is tartalmaz, amely rendellenes osztódásra serkenti a nyiroksejteket, ami finoman szólva is magában rejti a halálos betegség kockázatát.

Így mára, tekintettel arra, hogy élelmiszeripari felhasználása tilos, az ültetése sem jellemző. Viszont bőszen terjed magától is. Sok más amerikai eredetű, félreértésből haszonnövényként ültetett fajhoz (selyemkóró, gyalogakác, zöld juhar...) hasonlóan kiválóan érzi magát a klímánkon, így aztán többféle élőhelyen spontán szaporodásnak indult.

Az április-májusban csírázó magvakból kikelő növények első évben megkezdik vastag répagyökerük fejlesztését. A későbbi években ez a gyökér akár 10-15 centis átmérőjűvé vastagodhat, és akkor elképzelhetjük, milyen hosszú lehet... Egy-egy gyökérből aztán minden évben 6-10 erős, olykor 2-3 méteres hajtást hoz. A fürtben elhelyezkedő apró fehér, olykor rózsaszín virágok július-augusztusban nyílnak, aztán kifejlődnek a zöldből pirossá, majd őszre sötétlilává színeződő bogyók. Az első fagyok alkalmával a növény összes föld feletti része elfagy és összeroskad.

A terméseket a madarak fogyasztják és terjesztik. A magok évtizedekig csíraképesek, egy-egy felnőtt tő 30-40 évig életképes. Ahol tehát megtelepszik, ott tartósan lehet rá számítani. Hazánkban főként a savanyú homoktalajokon érzi jól magát, ezért a somogyi és a nyírségi erdőkben sokhelyütt tömegesen elterjedt. Sajnos igen agresszív növény, a környezetéből hajlamos kiölni a többi fajt. Irtása nem túl könnyű: a fiatal tövek még gyökerestől kihúzhatók, de az idősebbeknél már csak a hajtások távolíthatók el ilyen módon. A tapasztalatok szerint így is pár év alatt elpusztítható.

A Sóstói-erdőben az ezredforduló környékén mindössze pár kisebb állományát ismertük. A 2010-es évek elejétől azt tapasztaljuk, hogy egyre több helyen bukkan fel, különösen aggasztó, hogy az erdőfelújításokban 2-3 év  alatt hektáronként százas nagyságrendben jelenik meg.

Az alkörmös terjedésének megállítása a Sóstói-erdőben közérdek. Még nem vagyunk elkésve.