Nagyezerjófű

Nagyezerjófű (Dictamnus albus)

Ezt az igen látványos, különleges megjelenésű védett növényt a híres botanikus professzor, Boros Ádám találta meg a Sóstói-erdőben, 1932-ben. Azóta senki sem jelezte előfordulását. Egészen 2012. május 26-ig, mikor egyetlen virágzó példánya előkerült. És a történet ezzel nem ért véget.

A nagyezerjófű (Dictamnus albus) közelről sem rokona a réteken növő kis ezerjófűnek (Centaurium minus). Valójában a mediterrán elterjedésű citrusfélékkel áll rokoni kapcsolatban. A nagyezerjófű hazánkban a sziklagyepek, hegylábak, löszvidékek füves pusztáin, illetve cserjésekben, ritkás, fényben gazdag erdőkben fordul elő. A Nyírségben a száraz homoki tölgyesek jellemző faja - volt. Mára sajnos ez az élőhely erősen visszaszorult, és a növény is eltűnt, ismert lelőhelyei a Dél-Nyírség tölgyeseire korlátozódnak.

Visszaszorulásában az is közrejátszott, hogy (erősen mérgező volta ellenére, vagy éppen amiatt) a népi gyógyászat széles körűen használta. Emellett virágszedők is hajlamosak letépni ezt a mutatós növényt - vesztükre. A nagyezerjófű ugyanis olyan illóolajokat termel, mely erős bőrgyulladást okoz. Ez főként akkor jelentkezik, ha miután hozzáértünk a növényhez, napfény éri a bőrünket: ilyenkor csúnya vízhólyagok képződnek.

A nagyezerjófű 60-100 cm-es nagyságúra is megnő. Rózsaszínes-fehéres, jellegzetes rajzolatú, ívesen kiálló porzójú virágai hosszú fürtben állnak. A szár, a bimbó, és a termés is bordó mirigyektől érdes, amelyek a gyulladást okozó illóolajokat tartalmazzák. A kőriséhez hasonló levelek pedig fekete pontszerű mirigyekben hordozzák a „mérget”.

Virágzása május végére-június elejére esik, ilyenkor már messziről feltűnik. Virágtalan állapotban viszont könnyű összetéveszteni a kőrisek fiatal csemetéivel, ezért nehéz rálelni. A Sóstói-erdőben 2012 májusában egyetlen virágzó tövet találtunk. Feltételezhető, hogy túl sokan nem lehetnek, hiszen egy ilyen feltűnő virág - amennyiben gyakori - aligha kerülhette el 80 éven át a természet iránt érdeklődők tekintetét (reméljük a lelkiismeretlen virágszedőkét jól elkerülte). 2016 május végén egy újabb, az előzőtől több száz méterre levő helyen ismét előkerült egy példány, majd 2018-ban mindkét előző helytől távol egy harmadik is. Azaz van még remény arra, hogy az erdő egy-egy eldugott helyén még él a növény, és életképes populációja fenntartható.

A nagyezerjófű védett faj!