Moore-zsurló

Moore-zsurló (Equisetum x moorei)

A zsurlók a legősibb szárazföldi növények közé tartoznak: 350 millió évvel ezelőtt, a Karbon korszakban még más ősharasztokkal együtt ők uralták az „erdőket” - valóban fatermetű állományaik éltek. A valódi virágos növények megjelenésével megindult visszaszorulásuk. Mára világszerte alig 20 fajuk él. Hazánkban 8 zsurlófajt és egy állandósult hibridet ismerünk. Ezek közül némelyik gyakori és terhes gyom (pl. a gyógynövényként is ismert, és erdőnkben is előforduló mezei zsurló), de szintén közönséges faj a mérgező mocsári zsurló, vagy a homokon jellemző ágas zsurló (utóbbi faj a Sóstói-erdőben a vasúti pálya mellett is nagy számban föllelhető). A virágtalan növények közé tartozó zsurlók jellemzője, hogy spórákkal szaporodnak, amelyek a hajtások csúcsán levő spóratartó füzérben fejlődnek ki.

A Moore-zsurló (Equisetum x moorei) a védett téli zsurló (Equisetum hyemale) és az ágas zsurló (Equisetum ramosissimum) állandósult hibridje, hazánkban meglehetősen ritka. A Sóstói-erdőben már a 1936-ban jelezte Ubrizsy Gábor botanikus az előfordulását, de sokáig nem volt róla adat. 2011-ben az erdőt átszelő vasúti pálya közelében újra előkerült jókora állománya, de akkor még tévesen téli zsurlóként azonosítottuk. 2020-21-ben aztán egy átfogó revízió és a hazai határozókulcs pontosításával Demeter László és Lesku Balázs tanulmányukban tisztázták, hogy a Sóstói-erdőben élő fenti állomány valójában a hibrid faj, a Moore-zsurló.

Zsurlónkra jellemző, hogy hajtásai télen is zöldellnek, hosszú (50-150 cm) szárat növeszt, és oldalágai csak nagyon elvétve fejlődnek, ezek szórt állásúak. A védett téli zsurlótól a levélhüvely és a szár hosszanti bordáin található kovaszemölcsök finom mintázata alapján különíthető el.

Sajnálatos módon 2021-ben a vasúti pálya mentén történt vezetékfektetéssel járó munkák következtében a Sóstói-erdő Moore-zsurló állományának nagy része megsemmisült. Reménykedünk benne, hogy ennek a ritka fajnak az állomány idővel képes helyreállni.