Zsidócseresznye

Zsidócseresznye (Physalis alkekengi)

Számos olyan vadon élő növénye van az erdőnek, melyeket elsősorban a kertekből ismerünk. A zsidócseresznye is elsősorban dísznövényként ismeretes, miközben a Sóstói-erdőben a ritka és veszélyeztetett őshonos fajok egyike. A kerti változat néhány apró tulajdonságban eltér az erdőben élő vad alaktól.

Ennek a burgonyafélék családjába tartozó évelőnek igazi ékessége a cseresznye nagyságú piros bogyótermést körülvevő narancsvörös csészelevelekből álló felfújt lampionszerű képződmény. Ezt leginkább szeptember-októberben figyelhetjük meg, tavaszra a hártyaszerű képződmény hálószerűen szétfoszlik, és napvilágra bukkan a bogyó. A növénynek egyébként minden része mérgező, kivéve a cseresznyeszerű termést (amennyiben teljesen érett, éretlen formában még sok méreganyag van benne. Rokonát a perui földicseresznye néven (Physalis peruviana) az utóbbi időben kertekben is termesztik hazánkban gyümölcséért. Mérgező volta ellenére a zsidócseresznyét a népi gyógyászatban is hasznosították, főzetét reumás fájdalmak enyhítésére alkalmazták.

A hazai erdőkben szórványos, az Alföldön kifejezetten ritka zsidócseresznyét Sóstói-erdőben kizárólag egyetlen helyről ismerjük, a Kórház környékéről, ahol jelenleg egy fiatal (2022-ben felújított) cseres állomány található. Pontos adatunk nincs a zsidócseresznye populációjának nagyságáról, de mintegy 2 hektáros területen eddig mindössze néhány példányát leltük fel. A faj kerti változata is előfordul kivadulva az erdő északi szegélyénél.

A zsidócseresznye fontos, ősi alkotója a Sóstói-erdőnek, melyet 1939-ben a fiatal, később korszakos tudományos pályát befutó Ubrizsy Gábor fedezett fel egy gyertyános-tölgyes jellegű állományban. Érdemes megjegyezni, hogy az előfordulás helyén több olyan zárt, üde erdőkre jellemző növényfajt is felsorol, melyek azóta már kipusztultak. Reméljük, a zsidócseresznye nem jut erre a sorsra.